Vasárnap az Oláh Gábor utcai stadionban játszik a DVSC-DEAC.
Válogatott mérkőzések miatt nem rendeznek bajnoki fordulót az NB I-ben, az NB III-ban viszont ezen a héten is folytatódnak a küzdelmek. A DVSC-DEAC ezúttal hazai környezetben lép pályára, és Putnokkal mérkőzik majd vasárnap.
Tartalék együttesünk múlt héten a Felsőtárkány otthonában aratott 4-1-es győzelmet Kertész Tamás góljával, valamint Bereczki Dániel mesterhármasával. A fiatalok így 22 lejátszott mérkőzés után a tabella tízedik helyén állnak. Szatmári Csaba együttese egy újabb győzelemmel tovább zárkózhatna a felsőházban lévő csapatokhoz.
Soros ellenfelünk, a Putnok a hetedik helyen áll, 10 győzelem mellett 4 döntetlen és 7 vereség az eddigi mérlege, 34 megszerzett pontja mellett pedig 34-27-es a gólkülönbsége. Koszta Péter vezetőedző csapata is jó formának örvend, az előző négy bajnokijukon 10 pontot gyűjtöttek, legutóbb az FC Hatvant győzték le hazai pályán 2-1-re. A két csapat ősszel, Putnokon lejátszott mérkőzése 1-1-es döntetlennel zárult, a Loki gólszerzője Bereczki Dániel volt azon a találkozón.
A DVSC-DEAC - Putnok bajnokit vasárnap 16 órától rendezik az Oláh Gábor utcai stadionban.
B.B.