dei első győzelmét szerezte meg a kis Loki az NB III Keleti csoportjában.
Vasárnap délelőtt a sereghajtó Újpest második csapatához látogatott Gyarmati András együttese az NB III Keleti csoportjának 7. fordulójában.
Nem indult jól a találkozó együttesünk számára, hisz a 12. percben megszerezték a vezetés a hazaiak. Az első félidő utolsó tíz percében azonban sikerült megfordítani a mérkőzést, először a 37. percben Mészáros Karol, majd négy perccel később Bíró Péter is betalált, így 2-1-es vezetéssel mentünk a szünetre.
A második játékrészben is folytattuk, ahol az első végén abbahagytuk, mindössze két minutum telt el, Nagy Kevin megszerezte csapata harmadik találatát is. A vendégek erejéből már csak a szépítésre futotta, így a kis Loki 3-2-re nyert a lila-fehérek ellen.
Gyarmati András társasága ezzel a sikerrel megszerezte idei első győzelmét az NB III Keleti csoportjában.
NB III Keleti csoport, 7. forduló
Újpest II – DVSC-DEAC 2–3 (1-2)
Csepel SC Stadion. Vezette: Horváth M.
Újpest II: Drávucz – Bauer (Sallai, 46.), Molnár S., Fék, Szűcs K. – Gere, Knap, Nagy G., Virág (Sándli, 46.) – Cseke, Tóth P.
DVSC-DEAC: Balogh J. – Kuti, Szatmári, Koval, Mócsán – Bereczki (Takács Z., 84.), Sándor T., Vincze, Nagy K. – Mészáros K. (Kerekes K., 62.), Bíró (Csősz, 75.)
Gól: 1-0 Cseke (12.), 1-1 Mészáros K. (37.), 1-2 Bíró (41.), 1-3 Nagy K. (47.), 2-3 Gere, (72.)
(forrás:dvsc.hu)