Sokan hiányolják a Loki-szurkolók közül a gárda új igazolásairól szóló híreket, ugyanis jóformán eddig csak a távozók neveit ismerhettük meg az utóbbi hetekben.
A debreceni klubvezetéstől kapott információink szerint ellentétben az előző bajnoki idénnyel, idén nagyon fiatal csapattal vág neki a szezonnak a DVSC. A tervek szerint az idősebb gerinc mellett ebben a szezonban sok saját nevelésű játékos kap majd szerepet. A hajdúsági vezetők szerint egy harcos, alázatos Lokit láthatnak a nézők a pályán, amelynek nem lesznek kiesési gondjai, még ha nem is találhatók a keretben olyan nagy nevek, mint például a nyáron távozó dél-koreai Szuk Hjun-Dzsun.
A Nagyerdőn bíznak benne, hogy a kölcsönből visszatérő Kuti Krisztián, Varga Kevin, Kinyik Ákos, Sós Bence és Takács Tamás sokat tud majd segíteni az együttesnek, de nagyobb szerepet kapnak azok a fiatal labdarúgók, akik eddig is az első kerethez tartoztak.
Forrás: haon.hu